Csak az ajtót tudtam ütni öklömmel, s becsapni azt. Levetettem a kabátomat, levágódtam a földre, és csak zokogtam. Felálltam, a fürdőszobába mentem arcot mosni. “Nem sír. Nem sír.”- ezek jártak a fejemben, aztán a csempének dőltem,
tags:
original: https://www.tumblr.com/blog/view/szofit/119796727278